Andrassy Street

Hogy őszinte legyek ezt a bejegyzést már hónapokkal ezelőtt fotóztuk, de egyszerűen akkor alig volt időm megírni és azóta pedig több más bejegyzésen dolgoztam, így kissé megfeledkeztem róla. Pedig mondhatni az egyik kedvenc fotózásom volt, hiszen Charlotteal és Pálmival fotóztunk aznap egy Andrássy úti lakásban. A képek szerintem hihetetlenül hangulatosak lettek, a fények tökéletesek voltak, de ez nem is csoda, hiszen akkor még nyár eleje volt és egy ügyes kis csapattal volt dolgom. Charlotte készítette el a sminkem, közben pedig Pálmi fotózott, de volt hogy Charlotte is, így igazán rivaldafényben érezhettem magam. A szettem is egy vidámabb hangulatot tükröz, hiszen csak világos színeket viseltem, ami meglepő. Az outfitem teljes egészében TEZENIS-es, amit egy fehér kantáros nadrággal és egy szürke-fehér pulóverrel kombináltam. A felsőmön lévő minták, akár még hópelyheknek is elmehetnének, de valójában virágok voltak, amik teljesen feldobják a szettet. A helyszín is hihetetlenül szuper volt, Budapesten az Andrássy útra nézett ablakok, kényelmes kanapé (amit a képek is bizonyítanak), egy kellemes hangulat és egy szuper lakás, amiről minden korombeli lány álmodhat. Néha azon kapom magam, hogy már tervezgetem a saját otthonom, nos erről a helyről lenne pár dolog, amit szívesen vinnék magammal. 🙂

Share:

Hozzászólás