Four seasons x Nanushka

Örülök, hogy végre megoszthatom veletek Budapest egyik legkarakteresebb hoteljében, a Four Seasonsben készült fényképeket. Korábban a hotelt csak kívülről láttam, mindig is csodáltam mikor elsétáltam előtte és a hallottak alapján tudtam, hogy egy gyönyörű helyről van szó mivel még az egyik kedvenc filmemet, a Kémet is itt forgatták. Ezúttal pedig Petivel, a manchesteri ismerősömmel és egyben fotósommal alkalmunk volt körbejárni a Spa résztől egészen a Kollázsig, de egy délután alatt szinte lehetetlen minden kis helyet megnézni. Az ott dolgozó emberek nagyon kedvesek és segítőkészek, a hangulat pedig olyan volt, mind ha egy másik világba csöppentem volna. Minden gyönyörű és tiszta, az épület tényleg hihetetlenül szép és lezárásképp egy finomat ebédeltünk a Kollázsban. Nagyon örültem a lehetőségnek, hogy egy ilyen helyszínen fotózhattunk és mivel egy nagyobb fotózást terveztünk, ezért szerettem volna egy magyar tervező ruháit viselni, amihez a Nanushka SS17-es kollekciójából választottam két szettet. Egy kellemes délután töltöttünk itt, ha tehetitek mindenképp látogassatok el ti is!

Share:

Hozzászólás