Konsanszky AW16/17

Egy újabb közös projektet köszönhetek Konsanszkynak, ahol ezúttal az új őszi-téli kollekció darabjaival dolgozhattam. A fotózás helyszíne a DekoRatio Branding & Design Studio volt, ahová ha még nem látogattatok el, akkor mindenképp megéri! Egy kis emeleti stúdióban fotóztunk, ahonnan szuper kilátásunk volt a belvárosra. Nagyon örültem, hogy végre újra Charlotteal dolgozhattam, mivel legutóbb csak nyár elején találkoztunk. Egyenlőre úgy tűnik, hogy már hivatalosan is beköszöntött az ősz, hiszen már hidegek és ködösek a reggelek, illetve már délután sincs meleg, ezért mindenképp ideje volt a blogon is valamilyen melegebb ruhákból összeállított szettel előállnom. Az új Konsanszky AW 2016/17 DEEPSY kollekcióból két szettet állítottam össze, amelyben egy különleges hosszú fekete kabátot viseltem, amivel biztosan nem futhattok össze a hétköznapokon. Nem mondom, hogy nem néztek meg benne az emberek az utcán, de jó érzés volt végre valami vagányabbat viselni, ami ezúttal sikerült is. A kék-fekete bunda része valami szuper, ehhez egy sál is társul, ami a hidegebb téli napokra majd biztosan előkerülhet a szekrényünkből. Ezt egy selyem felsővel és egy bőr nadrággal kombináltam, illetve egy fekete dzsekivel, ami már a második szett része volt. Hihetetlenül jó érzés egy neves magyar tervező ruháit viselni, amivel a jövő hétvége folyamán megrendezett Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe SS17 során majd ti is találkozhattok a kifutón. A jegyeket itt tudjátok beszerezni, a Konsanszky show pedig október 15.-én, szombaton este 19:00-kor fog kezdődni! Én biztosan ott leszek, már alig várom!

Az outfit bejegyzés mellett készülőben van velem ezeket a szetteket viselve egy videó is, amit majd az Instagram profilomon fogok veletek megosztani heteken belül, ezért mindenképp kövessetek figyelemmel! Szép hetet nektek, hétvégén pedig találkozunk a Fashion Week Budapesten!

Share:

Hozzászólás