Zora x Finecut

A mai bejegyzés talán az idei év egyik kedvenc fotózásának mondhatnám. Körülbelül 3 héttel ezelőtt, még a Mercedes-Benz Fashion Week Budapest előtt készültek ezek a fényképek és örülök, hogy végre veletek is megoszthatom őket. Egy átlagos hétfői napon iskola után felutaztam Budapestre, ahol a Várkert bazár környékén fotóztunk Pálmival és Györggyel, aki mellesleg a tehetséges tervezőnknek, Zsigmond Dórának a bátyja. A szettem szinte egy átlagos hétköznapi viseletnek mondható, egy fekete Zarás ruhát, egy Oxford cipőt és egy szürke kabátot viseltem. Már nagyon vártam, hogy végre elővegyem ezt a kabátot, amit a nyaralásunk során Triesztben, Olaszországban vásároltam leárazáskor (30 Euróért) és egyszerűen imádom, mindig is szerettem volna egy szép szürke kabátot. Ez alkalommal a hangsúly viszont nem csak a ruháimon volt, hanem ezen a gyönyörű virágcsokron is, ami Finecut által készült. Tényleg csodaszép volt a csokor, minőségi vágott növényekkel dolgoznak és a Mercedes-Benz Fashion Week díszítéséről is ők gondoskodtak, ami elképesztő volt a fiúk munkájának segítségével! A fotózás során 3 csokorral dolgoztunk, amiket nem szerettem volna egy bejegyzésbe sűríteni, ezért a következő kettőt, majd együtt, egy másik posztban tekinthetitek meg, de addig is látogassatok el a Finecut honlapjára és nézzetek körül a csodás csokrok és növények között! Hamarosan újra jelentkezem! 🙂

OUTFIT:

Grey coat, black dress: Zara

Oxford shoes: H&M

Photographed by: Pálmi Gulyás

Special thanks to György Zsigmond & Finecut!

Share:

Hozzászólás